Nem a véleményed a legfontosabb a Tiszának: adatgyűjtésre hajaz Magyarék kezdeményezése

Egy hete indult el Magyar Péter kezdeményezése, amit hatalmas sikerként próbál bemutatni, azonban több sebből is vérzik a szavazás hitelessége.

Egy hete indult el Magyar Péter kezdeményezése, amit hatalmas sikerként próbál bemutatni, azonban több sebből is vérzik a szavazás hitelessége.
A Nézőpont legújabb felméréséből kiderül, hogy minden demográfiai csoportban egyértelmű többsége van az ukrán EU-tagságot elutasító álláspontnak.
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a magyarok elsöprő többsége egyetért azzal, hogy a magyar EP-képviselőknek is szigorú vagyonbevallási kötelezettsége legyen.
Magyar Péter például „zsírporos nyaloncoknak” nevezte a kormány vezetőit, de ezen egyetlen baloldali értelmiségi sem háborodott fel.
A szakember szerint bő egy évvel a választások előtt a tematizációs képesség a lényeges.
Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója a díjátadón hangsúlyozta, hogy a kitüntetés valójában „a szuverén magyar nemzet iránti hűség és alázat megbecsülése”.
A Nézőpont Intézet felméréséből kiderült, nincs olyan vizsgált demográfiai csoport, ahol 85 százaléknál alacsonyabb lenne a kormány céljaival való egyetértés.
Egy friss felmérés a fegyverszünet és a háború folytatásának lehetőségéről kérdezte az embereket.
Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában értékelte a kormányfő szombati beszédét.
Elsöprő idehaza a nyugdíjasok plusz egy havi juttatásának támogatása.
A Nézőpont Intézet ismét felmérte a nemzetközi sajtómegjelentéseket. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár úgy látja, szisztematikus narratíva-háború zajlik napjainkban.
Schiffer András ügyvéd, egykori frakcióvezető és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója arra igyekezett választ adni a Scruton eszmecseréjén, hogy a német előrehozott választás, valamint Donald Trump újbóli színre lépése miként befolyásolja majd a világ- és az Unió politikáját. De a Magyar Péter-sztoriról is elmondták véleményüket.
A Transparency International vezetőjének január közepén még a szervezet hiteltelen korrupció érzékelési indexe miatt kellett magyarázkodnia.
Mráz Ágoston Sámuel szerint ez dedó kategória, és azt tanácsolta Ligetinek, inkább olvassa el az érveiket, miért tartják félrevezetőnek a Transparency korrupciós-indexét.
Újra rendezni kell a soraikat.
Mint ismert: a balos mérésekkel ellentétben a Fidesz jelöltjei nyerték az időközi önkormányzati választásokat.
Tovább nőtt a fogyasztásra fordítható pénzmennyiség, a motor az élelmiszervásárlás lehet.
Az uniós rangsor szerint Magyarország előkelő helyen van – ezt próbálta meg elmaszatolni a Transparency International ügyvivője.
Az intézet elemzése szerint a kormány új gazdaságpolitikája több ezer milliárd forinttal támogatja a növekedést.